ÁLDÁS vagy ÁTOK?Hááát.... nehéz ügy! Pláne úgy nehéz ezt a helyzetet kezelnem, hogy tulajdonképpen én idén szembesültem ezzel a tulajdonságommal. Soha eddig nem gondoltam magamról, hogy én maximalista ember vagyok. Sőt, még tagadtam is, ha úgy hozta az élet. De idén tavasszal a műhely indításakor olyan pánik és idegesség lett úrrá rajtam, ami korábban még sosem. Mikor próbáltam fejtegetni az idegességem okát, beszélgettem a barátaimmal, elsoroltam a paráimat, és egyszer csak arcul csapott az a tény, hogy minden problémám abból fakad, hogy ez a gondolat pörög odabent: "mi van ha nem lesz mindig ilyen, tökéletes, szép, guszta, finom" stb. Mert ugye mindig, mindennek tökéletesnek kell lenni! Mert csak akkor JÓ! Hibázás ki van zárva!

Szóval kiderült számomra, hogy maximalista vagyok! Sok minden egyszer csak kitisztult és világos lett számomra. Hogy mi? Hát például az, hogy miért idegesít, ha valaki bénázik, vagy nem tesz meg mindent, de mindent azért, hogy elérje a célját, vagy ha valaki nem úgy csinálja ahogy azt én tenném. Sajnos az ilyen helyzetek rettentően tudnak bőszíteni.

Na, de a hétköznapokban úgy vinni egy vállalkozást, egy pékműhelyt, hogy nem lehet hibázni!!!? Ez elég para! Mert ugye, én tényleg nem hibázhatok. A kovásznál nincs "B" verzió! Ha ott elszúrsz valamit azt nem lehet rekonstruálni pár óra alatt, akkor az elúszott és pont. Na, ennek a súlya szinte összeroppantott. Fizikai tüneteim voltak! Magas vérnyomás, fejfájás, beállt a nyakam, befeszült az állkapcsom és minden porcikám sajgott. A férjem tanácsa, hogy jó lenne, ha leadnék ebből a maximalizmusból, mert ebbe fogok elpatkolni. Andi barátnőm szerint pedig, a maximalizmust mindig negatív tulajdonságként szokták nyilvántartani, de ennek nem kéne így lennie. Szerinte a maximalizmus ami előre visz, az ami nem hagy nyugodni és elsekélyesedni. A maximalisták mindig valami jobbat, szebbet szeretnének!

Az igazság talán mind a kettőben ott van. Ami tuti, hogy a fizikai tüneteimet kezelni kell. Erre azt gondoltam, hogy augusztusban újra elkezdek futni. A feszültséget le kell valahol vezetnem. Mivel egész augusztusban szabadságon leszek, nem lehet kifogás, hogy nem érek rá, meg nem tudok menni a munka miatt... és hasonlók. Ha minden héten legalább 4 alakalommal elmegyek futni akkor mire újra dolgozom szeptemberben, addigra már rendszeressé válik a mozgás és meg lesz a belső igényem is arra, hogy reggel felhúzzam azt a futócipőt. Jelentem ez a feladat kipipálva! Újra futok rendszeresen, és élvezem. Nincs magas vérnyomás, és a tarkómat se húzza a görcs.

Az is biztos, hogy ahova eljutottam az sok külső körülmény ideális együttállásának és a bátorságomnak az eredménye, és persze a maximalizmusomnak. Mert végezhette volna az én kovászpróbálkozásom is a szemetesben. Vagy feladhattam volna az első egy-két kenyér után a próbálkozást. De őszintén szólva én nem hagytam magam. Konkrétan arra gondoltam, hogy velem ugyan nem fog kibabrálni egy kis liszt és víz!!! És én nyertem!!! Nekem lett igazam. Ezt a két Kenyérlelke Fesztiválon elért eredményem is alátámasztja.