Érzem, hogy írnom kell erről az egy évről. Folyamatosan motoszkál a gondolat az agyamban, hogy összegezni kéne ezt az elmúlt 365 napot. Egyik pillanatban jó ötletnek tűnik, a következő gondolatom pedig az, hogy mit írjak? Nehogy túl ömlengős legyen, vagy érzelgős,esetleg nagyképű. A blogra történő írással soha eddig nem voltam ilyen bizonytalan. Na... mit tökölsz, ugorj neki és kezd már el.

Egy évvel ezelőtt a nyitásom után egyből leültetett az élet: egy kis COVID. Két és fél hétre kikerültem a forgalomból. Már tudom, hogy akkor az igen csak "jól" jött, hiszen nem volt zökkenőmentes az indulásom, egyből be..art a hűtőm, szana-széjjel idegeltem magam. Kellet egy kis lehiggadás, hogy ne csavarodjak be már rögtön az elején. Persze ez csak ideig-óráig működött. A maximalizmusomnak köszönhetően inkább tehernek, mint áldásnak éreztem az elején a műhely működését. Mindenben csak a paráimat láttam, mint például:

• nem is olyan jó amit csinálok,
• az a kalács most nem jött fel annyira szépen,
• az a vevő eddig rendszeresen jött most meg vagy 2 hete egyszer sem,
• most miért rendelnek ilyen keveset?
• most miért rendelnek ilyen sokat?

Szóval volt baj a fejemben rendesen, néha úgy éreztem összeroppant a felelősség tudata az, hogy nem hibázhatok, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie. Küzdős volt, de persze közben rengeteg pozitív visszajelzést is kaptam, ami szinte úgy kellet nekem, mint tavasszal az eső, kapaszkodók a következő naphoz. Óriási segítség volt nekem Erika, aki májustól kezdve vitte tőlem a kenyeret a saját kis sütizőjébe a Városmajor utcába.

Teltek a hetek, hónapok. Számomra keddekre és péntekekre szűkültek a hetek, mivel ez a két nap a héten a sütőnap. Minden nappal úgy éreztem, hogy ügyesebb és tapasztaltabb lettem. Persze mire megszoktam valamit, beálltam egy rendszerre, addigra változtak a körülmények: melegebb lett a nyáron, gyorsabban értek a tészták, hirtelen nem vett fel annyi vizet a liszt, majd túl kevés lett neki a víz és emelni kellet a mennyiséget. Ekkor tudatosult bennem, hogy a kovászos technológia tele van változókkal, minden körülmény befolyásolja a kovász működését. Nekem pedig nincs más választásom mint, hogy igazodok és reagálok ezekre a változásokra. Na ettől olyan szép ez, és ettől nem lehet beleunni. Így nem tud monotonná válni számomra a munkám. A mai napig képes vagyok rácsodálkozni arra a "csodára" ami történik a kezem alatt. Imádom azt a "teremtést" ahogy vízből és lisztből kenyeret készítek.

Aztán jött a legnagyobb elismerés amit kaphat egy kézműves pék: Kenyérlelke Fesztivál Burgonyás kenyér II. helyezett. Az én eddigi életem és rövidke pék karrierem legnagyobb elismerése, hogy ott álltam egy színpadon a nagyokkal, mint a mezőny második legjobb burgonyás kenyerének "elkövetője". Valamit akkor tényleg jól csinálok, zakatolt a fejemben.

Az őszi szürke hétköznapok sem voltak azért olyan unalmasak. Mindig agyalok valami új terméken, mivel lehetne színesíteni a kínálatot, valamint rendíthetetlenül tanultam a pék iskolában is, hogy hivatalosan is pék lehessek. Majd az év legkeményebb időszaka következett: november végétől karácsonyig szabadnap nélkül teltek a hetek. Így visszanézve, fogalmam sincs, hogy honnan volt annyi energiám. Napi 7-13 órákat dolgoztam, bejglikkel és panettonékkal keltem és feküdtem. Aztán a december is óriási meglepetést hozott, amikor megkerestek a Street Kitchen-től, hogy írnának rólam egy cikket. Bekerülni az SK-ba, na azért az nem semmi. Óriási sikerként éltem meg, nem is tagadom.

Beköszöntött az új év és én új kihívásokkal szembesültem. Először is levizsgáztam és már papíron is pék lettem. Majd sokak unszolására kénytelen voltam beadni a derekamat és meghirdettem az első workshop időpontokat. Új szerelem született! Nagyon szívesen adom át a tudásomat másoknak és rengeteg energiával tölt fel az, hogy látom a résztvevőkön, hogy csillog a szemük attól amit megtapasztalnak nálam az alatt az 5 óra alatt.

A mostani Húsvétom eléggé máshogy telt mint az egy évvel ezelőtti! Óriási adag kenyeret, kalácsot és babkát készítettem, lábon kihordtam két "pánikrohamot" a 15 órás munkanapomon, de ennek is meg volt a tanulsága.

Azok a vevői visszajelzések amiket kapok mindenért kárpótolnak. Hiszek abban, hogy ami jó arra van kereslet. Az a szeretet, törődés és gondoskodás amivel készítem a termékeimet az érezhető minden egyes kenyeremen, vagy kalácsomon, és ez az a plusz amit és nyújtani tudok. Ezt az egyik vevőm mondta nekem!!!

Az élethez kell ... némi Kenyér!