Az utóbbi idők legnépszerűbb levese a férjemnél. Ami azért is nagy szó mert az én férjem az a tipikus pasi, húst hússal! Ja és persze csípjen, de rendesen. Na most ebbe mindenféle finom zöldség van, de gazdagon, hús viszont semmi. Csípős viszont mehet bele rendesen. persze a csípős az opcionális. A múlt héten zöldségnapon vendégül láttam egy tányér levesre Bogi barátnőmet aki egyáltalán nem bírja a csípőset, ezért chili mentesen készítettem el. Ami nem nagy gond mert ugyebár utólag is lehet csípősíteni. Nagyon kiadós és melengető, pláne jól esik ebben a vacak hidegben. Boginak annyira bejött ez a leves, hogy elkérte a receptjét is. Így lett ez a recept most az első bejegyzésem az "Ezt főztem" cím alatt. Ohh, nagyon fontos infó: rettentő hamar kész van, kb. 45 perc.

Hozzávalók:

• 20 dkg vöröslencse
• 1 doboz darabolt paradicsomkonzerv
• 1 fej vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 közepes sárgarépa
• 5 db szép kelkáposztalevél (ez nem kötelező, lehet bármi: brokkoli, karfiol, édesburgonya, sütőtök)
• 1 ek reszelt gyömbér
• 1 tk őrölt római kömény
• 1 tk őrölt koriander
• 1/2 tk kurkuma
• 1/2 tk chilipehely (akkor ha mindenki bírja a csípőset)
• 1/4 tk fahéj
• só, bors
• olivaolaj
• víz vagy zöldség alaplé

Fontos, ha nincsenek otthon ezek a fűszerek lehet curry fűszerkeveréket vagy garam masalát használni.

A hagymát felaprítjuk apróra, a fokhagymát pedig szétzúzzuk. A hagymát megdinszteljük kevés olívaolajon, majd a fokhagymát és a reszelt gyömbért is hozzáadjuk. Mikor már kicsit megpuhultak akkor hozzáadjuk az összes fűszert és azt is lepirítjuk egy kicsit. Isteni az illatkavalkád ilyenkor. Aztán zutty bele a vöröslencse és a megtisztított, felkarikázott sárgarépa majd a paradicsomkonzerv. Átkeverjük és felöntjük 1,5 liter vízzel vagy alaplével. Felforraljuk és kislángon főzzük. Ezalatt a kelkáposzta leveleket megmosom és a vastag ereket kivágom, majd felaprítom nem túl apró darabkákra ( csak úgy elnagyoltan). A lencse nagyon sok folyadékot felvesz, ezt lehet pótolni attól függően, hogy mennyire akarunk sűrű, szinte főzelék állagú levest (én azt imádom, ha megáll benne a kanál). Mikor a répa félig főtt állapotban van akkor hozzáadom a kelkáposztát is és még 15-20 percet kell főzni, hogy elkészüljön. Közben ízesítem sóval, borssal és pótolom a folyadékot. Nem túl esztétikus, de tényleg finom, főleg az válhat rajongóvá aki bírja ezt a kis keleti ízvilágot és a gyorsan elkészülő finomságokat.

Ma arra a következtetésre jutottam, hogy az élet mindent mindig elrendez. Valahogy mindig úgy alakulnak a dolgok, hogy a végén valami jó sül ki a legképtelenebb és a legkétségbeejtőbb helyzetből is.

Anyám mondta nekem egyszer még valamikor a 20-as éveim elején, hogy mindig van valahogy, olyan nincs, hogy sehogy sincs. Mindig minden megoldódik.

Az évek folyamán sokszor mondogattam én ezt már magamnak a nehezebb pillanatokban, csak előtte mindig volt egy iszonyatos bepánikolás. Amikor aztán lenyugszom és végig gondolom a helyzetet, rá kell jönnöm, hogy nincs is akkora gáz, mert majd szépen megoldom. Na most ez nagyon szépen és bölcsen hangzik de azért ezt most ősszel nem sikerült alkalmaznom.

Az a baj, hogy a” hiperaktivitásomból” (persze nincs papírom róla, hogy az vagyok, de azt a tényt, hogy kicsit hiperaktív vagyok jó pár barátom aláírná) adódóan mindent azonnal akarok! Gyuró szokott úgy hívni, hogy #adjuramistenmostazonnal# Krisztike. 40 évesen rájöhetnék már, hogy ez lehetetlen. Kezdem is egy kicsit kapizsgálni.

Az őszi depresszió is e miatt volt. Mert nem kerestem elég pénzt, nem volt minden percem lekötve, nem láttam az utam, nem volt B terv. Le kellet lassulnom! Már látom a hasznát, de még nem tudom élvezni vagy kellőképpen kihasználni ezt a helyzetet.

Szóval visszatérve az elejére, az élet elrendez mindent.

Az az élethelyzet, hogy kevesebb a munkám azért hasznos, mert:

Jobban tudok összpontosítani magamra. Vagyis, hogy mit akarok ÉN!

A kisebbik gyerekem iskolás lett szeptembertől, így sokkal több időt tudok rá szánni. Szinte már idilli és regénybe illő az, ahogy reggel elsétálunk az iskolába (minden rohanás nélkül), majd délután onnan hazafelé gyalogolunk és megbeszéljük közben, hogy mi történt aznap. Otthon pedig nyugiba megnézem a leckét, ha kell kijavítjuk és gyakoroljuk az olvasást. Tudom eljön majd egyszer az az idő, hogy vissza fogom ezt sírni.

A férjemnek szerencsére jól alakulnak az üzleti ügyei, így nekem kell itthon tartani a frontot. Ő is nyugodtabb és jobban tud koncentrálni a munkára, ha tudja, hogy otthon minden rendben van. Csak engem bírjon ki. Nekem pedig nem kell a pénz miatt görcsölnöm.

Tehát az a „tény”, hogy mindig mindennek meg van az oka és miértje számomra kézzelfogható valósággá vált. Már csak meg kell tanulnom élni ezzel a lehetőséggel. Lelassulni, pánikolás nélkül keresni az utam. Ha nem rohanok annyira talán könnyebben észreveszem az ajtót (ajtókat) ami nyílik és én beléphetek rajta.

Ez egy nagyon izgi nap volt! Rengeteg új dolog történt velem.

Mindenek előtt elvesztettem a „véradószüzességemet”, és azt gondolom, hogy ez nagyon jó dolog. Jó dolog, hogy segítek így másoknak. Legyen az bárki is.

Nagyon izgultam! Tulajdonképpen több mint egy éve (ha nem több) készülök erre a lépésre. De egyedül nem volt elég bátorságom, a környezetemből pedig senkit nem tudtam befűteni. Mindenkinek van valami nyűge, baja vagy csak egyszerűen nem hajlandó vért adni. Nemrég az egyik ismerősöm megosztott a Facebook-on egy véradásra felhívó posztot. Egy hét múlva ráírtam, hogy elment-e akkor. Mivel a válasz nemleges volt, elkezdtem fűteni, hogy én elmennék vele nagyon szívesen, mert érzem azt a késztetést, hogy vért adjak. Ezek után kicsit körülményesen, de összehoztuk az időpontot és elmentünk. Örök hála neked ezért Berni.

Para azért volt bennem rendesen. Bár a tűtől való félelmemet már rég otthagytam a laborban. Ehhez elég egy-két terhesség és megedződik az ember lánya vérvétel terén. Csak nem kell odanézni és egyfolytában arra kell törekedni, hogy eltereljük a saját gondolatainkat valami kellemes emlékkel. Tök egyszerű! Nem?!

Most is arra gondoltam, hogy ne gondoljak arra, hogy éppen majdnem fél liter vérrel leszek könnyebb. Próbáltam furi beszélgetéseket kezdeményezni a környezetemben lévő emberekkel és mindeközben magabiztosan mosolyogni.

Végül is sikerült. Féltem, hogy majd a végén jön az ájulás vagy rosszullét. De nem jött!

Valószínűleg azért nem jött, mert sietnem kellet a megbeszélésre a cukrászpasival. Na ez volt a másik kellemes élmény erre a napra (erről majd később).

Miután hazaértem délután azért megérkezett a véradás „eredménye”. Volt egy tompa nyomás az egész fejemen, fáztam és húzott magához az ágy. Próbáltam erőt gyűjteni a magamhoz vett ipari mennyiségű szénhidrátból (még jó hogy nem zöldség vagy gyümölcsnap van) és vízből, de elég lassan ment a dolog. Felvilágosítottak a vérvétel előtt, hogy semmi sport és erőlködés ma már. Jaj de sajnálom, így nem tudok úszni menni! Hál' istennek! Meg is haltam volna az tuti.

Estére azért kicsit jobb lett a helyzet, de azért eléggé jól érzékelhető volt, hogy erősen veszítettem a standard pörgésemből.

A harmadik kellemes élmény erre a napra, hogy Réka (a „spiri” barátnő) biztatására létrehoztuk ezt a blogot. Szerinte érdemes lenne kiírni magamból ezt a „vergődést”, bármi segíthet, ráadásul szerinte szórakoztató ahogy írok. De azért lássuk be ő azért valószínűleg elég elfogult.

Másnap reggel rájöttem, hogy a 90 napos diéta ideje alatt talán nem túl szerencsés ötlet a véradás. Igaz, hogy az esemény napján szénhidrát napom volt, ez szerencsés is volt, de a másnapi gyümölcsnap már reggel vesztett pozícióból indult. Ugyanis már reggel 7:30-kor visszatért a tegnap délután tapasztalt nyomás a fejembe és a szédülés. Gyorsan ettem egy nagyobb méretű pogácsát, így túléltem a reggelt. Ebédre pedig ettem egy kiflit üresen, így kombináltam a szénhidrát és gyümölcsnapot. Délután már minden rendben volt.

Szóval kijelenthetem, hogy 24 óra tényleg szükséges, hogy az ember közérzetileg regenerálódjon 4,5 dl vér lecsapolása után.

Mivel most már „gyakorlott” véradó vagyok, csak biztatni szeretnék mindenkit, hogy menjen és adjon vért! Ha valaki hasonló cipőben jár mint én voltam, akkor én szívesen megfogom a kezét és leghamarabb március közepén (akkor telik le a 2 hónap) elmegyek vele újra vért adni.

Új élet kezdődött nemrég! Vagy valami hasonló. Nem teljesen új csak kicsit más. Az utóbbi hónapokban sok minden megváltozott körülöttem.

Kevesebb a munka: ennek örülhetnék is, de én pánikolok, mert ugye a pénz is kevesebb.

Keresem az utam: már úgymond hivatalosan is, mivel coach-hoz járok szeptember óta ( ezt kaptam 40. szülinapi ajándéknak a férjemtől).

Iskolás lett a kisebbik gyerekem is: az én mércém szerint hivatalosan is öreg vagyok! Van egy olyan teóriám, hogy akinek mind a 2, 3 vagy x gyereke már iskolába jár az már öreg. Az óvoda valahogy legitimizálja számomra azt, hogy fiatal vagy, mert ugye kisgyereke a fiataloknak van (évtizedek alatt beégett társadalmi sztereotípia).

Nagyon várom, hogy 2018 az én évem lesz. Ebben az évben megtalálom az utam és jól fogom érezni magam a bőrömben! Ez az elsődleges és legfontosabb cél 2018-ban!

Ezzel azért rengeteg dolgom lesz. Például mindenek előtt meg kell barátkoznom azzal a ténnyel, hogy 40 éves elmúltam és nem vagyok már olyan fiatal de olyan öreg sem. Bevallom nagyon nehezen viselem ezt a kort, a „B” oldalt! Még nem látom, hogy mi olyan jó abban hogy érett nő vagyok. Egyenlőre csak a negatívumokkal szembesültem, például: itt fáj – ott fáj, smink nélkül szinte sehova, ránctalanító krém, koffeines sampon. Persze tudom én, hogy ez nem a világ vége, csak én ezekkel a dolgokkal eddig nem foglalkoztam ( mert nem kellet, vagy mert nem volt fontos).

Szerencsés típus vagyok, mindig fiatalabbnak néztek. De ez most megváltozott, szerintem. Az idő látszik rajtam.

Az itt fáj – ott fáj eredménye, hogy nem ajánlott most futni. Puff, akkor mit sportoljak? „Járjál úszni!” Persze még mit nem! Utálok úszni, nem is tudok „rendesen” úszni, csak olyan mamásan.

Nagy levegő! A kicsit hetente kétszer viszem úszásra, így teljesen kézenfekvő, hogy én is vízbe ugorjak amíg ő oktatáson van.

Komfortzóna elhagy!

Megvettem életem első uszodabérletét (10 alkalmas)! Úsztam 40 percet! Nem tudom hány hossz volt, mert 25 méteres a medence és nem volt idegrendszerem számolni. De 40 percet tisztességgel leúsztam, mondjuk 10 perc után éreztem, hogy másnap komoly gondok lesznek. Lassú nem voltam, de a mellett mamásan úszom (kint van a fejem a vízből), a hátúszásnál pedig többször is meg akartam fulladni annyira összefröcsköltem magam. Célom is van már, meg akarom tanulni rendesen a mellúszást. Majd gyakorolom, elméleti oktatást már kértem.

Utána azért képzeletben megveregettem a saját vállamat, hogy jól van Krisztike ügyi vagy, ezt is túlélted, tettél valamit önmagadért és példát mutatsz a gyerekeidnek. Ivett (a legjobb barátnő) szerint majd rákattanok és még élvezni is fogom. Hát azért erre nem raknék nagyobb összeget.

Tildánál (a coach) is voltam nemrég, elég sok feladatot adott:

Úszás – ez teljesítve, pipa!

Önéletrajz elküldése – szintén megtörtént, pipa!

Naplót kezdeni és minden nap írni – elkezdés pipa, a többit majd meglátjuk.

Felhívni a cukrászt – holnap hívom.

Paranaplót írni és küldeni!

Sminkes fotók küldése továbbra is.

Food truck – utána nézni.

Ma elkezdtem a 90 napos diétát is. Nem elsősorban a fogyás miatt, bár ha fogyok 3-4 kilót azt imádni fogom, hanem azért mert több mint egy hete olyan vagyok mint egy büdös gázzal teli felfújt, hisztis picsa. Rendbe kell tennem az emésztésemet és a 90 napos erre teljesen tökéletes. Tapasztalatból tudom. Nem fogom 90 napig csinálni, csak síelésig (már csak 34-et kell aludni). Olaszországban, síelés alatt eszem ágában sincs diétázni. De nem is kell, mert addigra minden teljesen oké lesz, és különösebb lelkiismeret furdalás nélkül ehetek és ihatok mindent. Ital, erről jut eszembe, hogy feszegessem még egy kicsit a határaimat, száraz januárt is hirdettem magamnak. Decemberben annyit piáltam, hogy már engem zavart. Így eldöntöttem még a két ünnep között, hogy januárban „száraz Január” lesz. Aztán persze az élet keresztbe húzta a számításaimat mert január elején Gyuró (a férj) eladta az Izabella utcai lakást és hát azt muszáj volt megünnepelni egy koccintással. Rendes volt, figyelt arra, hogy csak 2 kortyot töltsön nekem és így akkor csak kicsit szegem meg a fogadalmamat. De a bor (Apátsági vörösbor) annyira finom volt, hogy új időszámítást tűztem ki a száraz januárra. Ez az önmegtartóztatás is síelésig fog tartani. Így nekiugrottunk a bornak egy kis sajt kíséretében, és nagyon jól esett!

Szóval 90 napos, száraz január, úszás, megtalálom az utam!