Ez egy nagyon izgi nap volt! Rengeteg új dolog történt velem.

Mindenek előtt elvesztettem a „véradószüzességemet”, és azt gondolom, hogy ez nagyon jó dolog. Jó dolog, hogy segítek így másoknak. Legyen az bárki is.

Nagyon izgultam! Tulajdonképpen több mint egy éve (ha nem több) készülök erre a lépésre. De egyedül nem volt elég bátorságom, a környezetemből pedig senkit nem tudtam befűteni. Mindenkinek van valami nyűge, baja vagy csak egyszerűen nem hajlandó vért adni. Nemrég az egyik ismerősöm megosztott a Facebook-on egy véradásra felhívó posztot. Egy hét múlva ráírtam, hogy elment-e akkor. Mivel a válasz nemleges volt, elkezdtem fűteni, hogy én elmennék vele nagyon szívesen, mert érzem azt a késztetést, hogy vért adjak. Ezek után kicsit körülményesen, de összehoztuk az időpontot és elmentünk. Örök hála neked ezért Berni.

Para azért volt bennem rendesen. Bár a tűtől való félelmemet már rég otthagytam a laborban. Ehhez elég egy-két terhesség és megedződik az ember lánya vérvétel terén. Csak nem kell odanézni és egyfolytában arra kell törekedni, hogy eltereljük a saját gondolatainkat valami kellemes emlékkel. Tök egyszerű! Nem?!

Most is arra gondoltam, hogy ne gondoljak arra, hogy éppen majdnem fél liter vérrel leszek könnyebb. Próbáltam furi beszélgetéseket kezdeményezni a környezetemben lévő emberekkel és mindeközben magabiztosan mosolyogni.

Végül is sikerült. Féltem, hogy majd a végén jön az ájulás vagy rosszullét. De nem jött!

Valószínűleg azért nem jött, mert sietnem kellet a megbeszélésre a cukrászpasival. Na ez volt a másik kellemes élmény erre a napra (erről majd később).

Miután hazaértem délután azért megérkezett a véradás „eredménye”. Volt egy tompa nyomás az egész fejemen, fáztam és húzott magához az ágy. Próbáltam erőt gyűjteni a magamhoz vett ipari mennyiségű szénhidrátból (még jó hogy nem zöldség vagy gyümölcsnap van) és vízből, de elég lassan ment a dolog. Felvilágosítottak a vérvétel előtt, hogy semmi sport és erőlködés ma már. Jaj de sajnálom, így nem tudok úszni menni! Hál' istennek! Meg is haltam volna az tuti.

Estére azért kicsit jobb lett a helyzet, de azért eléggé jól érzékelhető volt, hogy erősen veszítettem a standard pörgésemből.

A harmadik kellemes élmény erre a napra, hogy Réka (a „spiri” barátnő) biztatására létrehoztuk ezt a blogot. Szerinte érdemes lenne kiírni magamból ezt a „vergődést”, bármi segíthet, ráadásul szerinte szórakoztató ahogy írok. De azért lássuk be ő azért valószínűleg elég elfogult.

Másnap reggel rájöttem, hogy a 90 napos diéta ideje alatt talán nem túl szerencsés ötlet a véradás. Igaz, hogy az esemény napján szénhidrát napom volt, ez szerencsés is volt, de a másnapi gyümölcsnap már reggel vesztett pozícióból indult. Ugyanis már reggel 7:30-kor visszatért a tegnap délután tapasztalt nyomás a fejembe és a szédülés. Gyorsan ettem egy nagyobb méretű pogácsát, így túléltem a reggelt. Ebédre pedig ettem egy kiflit üresen, így kombináltam a szénhidrát és gyümölcsnapot. Délután már minden rendben volt.

Szóval kijelenthetem, hogy 24 óra tényleg szükséges, hogy az ember közérzetileg regenerálódjon 4,5 dl vér lecsapolása után.

Mivel most már „gyakorlott” véradó vagyok, csak biztatni szeretnék mindenkit, hogy menjen és adjon vért! Ha valaki hasonló cipőben jár mint én voltam, akkor én szívesen megfogom a kezét és leghamarabb március közepén (akkor telik le a 2 hónap) elmegyek vele újra vért adni.