Elég hülyén hangzik ez elsőre! Igaz? Vagy mégsem? Viszont ha komolyabban belegondolok ez egy nagyon fontos és NEHÉZ dolog. Hogyan szeretheti önmagát valaki? Azt hogyan kell csinálni? Miért fontos ez?

Állítólag az "okosok" szerint nem tudsz igazán szeretni mást, ha nem szereted önmagad eléggé! Azt meg, hogy legyen önbizalmad egyenesen el is felejtheted, ha nem vagy jóba magaddal. Tulajdonképpen logikus. Mitől is lenne önbizalmad, ha éppenséggel rossz véleménnyel vagy magadról vagy csak szimplán utálod magad!?

Azt már sikerült feltérképeznem, hogy az önszeretet és az önbizalom magjait még gyerekkorban kell elvetni. Sajnos én ennél a résznél "hiányoztam". Nem kaptam olyan támogatást otthon, hogy lett volna pozitív visszacsatolás, biztatás vagy elismerés. Teljesíteni kellet a feladatomat, ez volt az alap és természetes elvárás. Ebből kifolyólag nem úgy nevelkedtem, hogy én bármiben is jó vagy ügyes lennék.

Nagyon nehéz ezt most a gyerekeimnél máshogy csinálni. Hogy ne a hozott mintát adjam át nekik. ( Na többek között ezért van ennyi gyerekneveléssel foglalkozó könyvem.)

Szóval, hogy is fogom ÉN szeretni magam?

Először is próbálom elhinni amit a barátaimtól és a férjemtől hallok! Az elismeréseket, a bókokat, a támogatásukat és a felajánlásukat. Ugyan is mióta válságba kerültem és nem titkoltam azt el, hanem a blogon keresztül nyilvánossá tettem nagyon sok visszajelzést kaptam. Sokan támogatnak, drukkolnak nekem és biztosítanak a felől, hogy velem akár bizniszt is csinálnának csak találjam már ki, hogy mit akarok csinálni. Bevallom, hogy ez valami elmondhatatlan magasságokba repítette a lelkemet. Nagyon jó érzés ilyen elismerést kapni valakitől és arra késztet, hogy higgyek magamban!!!

A másik dolog, ami most úgy érzem működik is, az az hogy el kell fogadnom a tükörképemet. Úgy ahogy vagyok! Végül is ez csak egy csomagolás, lehet rajta változtatni. A rendszeres sminkelés sokat segít ezen, amire Tilda ( a coach) szoktatott rá! Hosszú heteken keresztül minden hétköznap naponta kétszer kellett sminkelt selfie-t küldenem neki. És azt is el kell fogadnom, hogy 40 évesen, 2 gyerek szülése után a formám azért még mindig az  átlagosnál jobb egy kicsit. Jó, oké azért nem vagyok egy fitnesz bajnok alkatú tünemény, de azért még mindig felvehetek egy sztreccs nadrágot vagy felsőt (persze szigorúan a jó ízlés keretein belül).

A könyvemben azt olvastam, hogy aki szereti magát annak a kisugárzása is más. Magabiztosabb a testtartása és bizalmat kelt másokban. Ennek köszönhetően például többen fordulnak hozzá útbaigazításért az utcán. Na és most jöjjön a bizonyíték, dobpergés. Hozzám az utóbbi időben elég sokan léptek oda az utcán, hogy kérdezzenek valamit, vagy csak diskuráljanak esetleg sorban állás közben felajánlják a kedvezményes kártyájukat (csak úgy). Furcsálltam is ezt akkor és ott, de így hogy ezt olvastam teljesen más megvilágításba került az egész.

Lehet, hogy jó úton vagyok?!

"SZERESD ÖNMAGAD, MERT MÁSOK IS ANNYIRA FOGNAK SZERETNI, AMENNYIRE TE SZERETED MAGAD."

A csirkeszárny egy elég megosztó étel! Valaki nagyon szereti, valakit pedig a gondolatától is kiráz a hideg. Tapasztalatból állítom, hogy ezzel a verzióval rávehető a megkóstolásra az is aki a csirkének ezt a részét eddig ki nem állhatta. Még az én két, állati válogatós gyerekem is megeszi (persze akkor a nem csípős verziót készítem). Továbbá nagy előnye, hogy különösebb macera és előkészítés nélkül, gyorsan elkészül. Minimum 1-2 óra pácolás kell neki, persze minél tovább csücsülnek a szárnyak a pácban annál ízesebb, és 1 óránál valamivel több a sütőben a tökéletesen puha húsú de ropogós bőrű állapot eléréséhez.

Hozzávalók:

• 1,5 kg csirkeszárny
• 2-3 fej vöröshagyma
• tetszőleges zöldség amit a sütőben a szárnyak mellé dobunk, most répa volt, de lehet paradicsom, paprika vagy el is hagyható

A pác:

• 4-5 ek. ketchup
• 2 ek. worcester szósz
• 3-4 gerezd zúzott fokhagyma
• 2 ek. oregano
• 1 ek. csípős darált paprika ( ezt kihagyom amikor a gyerekek is esznek belőle)
• só, bors
• 1 dl olaj

A csirkeszárnyakat pácolás előtt átnézzük és gondosan megtisztítjuk a maradék tollaktól, sajnos mindig akad egy pár ragaszkodóbb tollacska. A pác hozzávalóit én közvetlenül a tálba helyezett csirkeszárnyakra szoktam rászórni és önteni. Nem szeretek mosogatni ezért így megspórolok egy tálat amiben összekeverném a hozzávalókat. Mikor minden hozzávalót a szárnyakhoz adtam akkor kézzel összeforgatom az egészet (ez jó maszatos rész) és berakom a tálat a hűtőbe. Minimum 1-2 órára de ha lehet akkor akár egy éjszakára is. A pácolási idő elteltével a sütőt előmelegítettem 200 fokra, egy tepsibe öntöm a szárnyakat a páclével együtt, mellé negyedelem a hagymákat és a tetszőleges zöldséget. Alufóliával lefedve sütöm 45 percig, majd leveszem a fóliát és tovább pirítom amíg szép színt kap a bőre.

Lehet hozzá mártogatósokat is készíteni. Mi most zellerchipset ettünk hozzá.

Mindenki ismeri a mondást: Félig üres, vagy félig teli van a pohár?!

Szerintem félig üres! A véleményem határozottan mindig ez volt.

Azt, hogy a pohár lehet félig teli is azt a férjem hozta el az életembe. Nála mindig félig teli van a pohár! Eddig fogalmam sem volt róla, hogy mennyire fontos melyik szemlélet szerint éled az életed. Mi már 22 éve "gyűrjük" egymást és persze ennyi év alatt, rengetegszer ütközött a véleményünk. Ilyenkor sokszor elő is került ez a pohár hasonlat. De én szinte soha sem tulajdonítottam ennek a mondásnak túl nagy jelentőséget. Ugyan már, ez nem így van! A lényeg, hogy nincs tele az a pohár.

Én ennyit láttam az egészből.

Most, hogy elemezgetem magam és próbálok "megváltozni", azt vettem észre, hogy tényleg nem mindegy milyen a hozzáállásunk az adott körülményekhez. Minden csak a hozzáállásunktól függ! Ha én pesszimistán nézem az adott helyzetet akkor inkább hagyjam az egészet a fenébe, hiszen csak negatív érzéseket vagyok képes közvetíteni. De ha pozitívan állok hozzá a dolgaimhoz, akkor a pozitivitásommal bármire képes képes lehetek. ( ezt már lassan el is hiszem, de tényleg) Itt van ugye az úszás story a kis életemből. Pozitívan álltam az úszáshoz (már amennyire tőlem tellett, mert ugye nem a kedvenc sportom), ledobtam az előítéleteimet és meg akartam csinálni.

Azért is vagyok most ilyen okos, mert kb. 1 hónappal ezelőtt megvettem életem első olyan pszichológiai könyvét amely nem gyerekpszichológiával vagy gyerekneveléssel foglalkozik. Ez nagyon nagy dolog, mert most tudatosult bennem, hogy az elmúlt években teljesen körbebástyáztam az ágyamat és éjjeliszekrényemet gyerekneveléssel foglalkozó könyvekkel. Hirtelen kívülállóként láttam ezt a helyzetet és ha ezt másnál látnám biztos ezt gondolnám: jaj szegény pára, nagy lehet belül a bizonytalanság. És igen, valószínű így is van. Szeretném jól csinálni! Szeretnék BOLDOG felnőtteket nevelni a gyerekeimből. Szeretném, hogy megfelelően fel legyenek vértezve a mindennapok akadályaival szemben és legyen kellő önbizalmuk.

Na és akkor meg is érkeztünk újra hozzám: ÖNBIZALOM! A környezetemből sokan azt jelezték felém, hogy nincs önbizalmam, túl kishitű vagyok. Érdekes volt ezt hallani, mert aki ismer az tudja, hogy a személyiségem egyáltalán nem ezt sugározza. Végül elfogadtam, hogy lehet benne valami, ha már többen is mondták.

Így esett a választásom a Rendíthetetlen önbizalom c. könyvre. Most ezt olvasom és tudom, hogy fontos szerepe lesz az agyam "átprogramozásában".

Elég nehéz dolgom lesz önmagammal, de nagyon rajta vagyok az ügyön. Drukkoljatok!

Nemrég rátaláltam egy norvég blogra, ahol csodás édességekre leltem. Igen ám, de sajnos a receptek, többszöri próba után sem tűntek "tökéletesnek". Nem úgy nézett ki, nem olyan volt az állaga, nem volt jó az arány. Engem rettenetesen idegesít az ilyen! Pláne, ha az alap koncepció nagyon csábító.

Ez volt a helyzet ezzel a mogyoróvajas szelettel is. A tetején a csoki nagyon nem volt jó ízű, az alján pedig a corn flakes réteg egyszerűen szeletelhetetlen volt. Az összhatás pedig jó lehetett volna, de a szeletelés utáni kinézete vállalhatatlanná tette.

Nem hagyott nyugodni a helyzet. Gondoltam, megpróbálom egy kis átalakítással "fogyaszthatóvá" varázsolni ezt az alapvetően nagyon fincsi nyalánkságot. Jelentem sikerült!

Hozzávalók:

Az alap:

• 10 dkg corn flakes
• 14 dkg cukor
• 0,4 dl víz
• 0,9 dl tejszín
• 1/4 tk. só

Első lépésként készítünk egy sós karamell szirupot. A cukrot egy kisméretű lábosban a víz hozzáadásával folyamatosan kevergetve felolvasztjuk. Mikor teljesen elolvadt a cukor akkor hagyjuk, hogy közepes hőfokon forrjon a szirup, mely egy idő után aranybarnává karamellizálódik. Mikor szép barna a színe hozzáadjuk a tejszínt, óvatosan mert nagyon fog fröcsögni, és a sót. Jó alaposan elkeverjük, hogy szép egynemű karamellt kapjunk. Félretesszük egy kicsit hűlni. Közben kimérjük a corn flakes-et és a kezünkkel átmorzsoljuk, hogy kisebb szemcsés legyen az alap. Majd egy 19x21 cm-es tálat kibéleltem sütőpapírral. A kissé kihűlt, de még kellően híg karamell szirupot összekeverem a morzsolt corn flakes-szel és a kibélelt formába öntöm, majd egyenletesen eloszlatom és lelapogatom a ropogós réteget. Félretesszük és elkészítjük a következő réteget.

Mogyoróvajas réteg:

• 35 dkg mogyoróvaj
• 25 dkg tejcsokoládé

Nagyon egyszerű a dolgunk, a két alapanyagot egy tálba rakjuk, gőz fölött felolvasztunk és elkeverjük. Ezt a krémet a ropogós alapra öntjük és betesszük a hűtőbe min. 30 percre, hogy teljesen megkössön. Én crunchy mogyoróvajat használtam mert azt egy kicsit jobban kedvelem.

Csokoládé réteg:

• 20 dkg étcsokoládé
• 1,5 dl tejszín

A tejszínt felmelegítjük (épp ne forrjon), levesszük a tűzről és belerakjuk a feldarabolt étcsokit. Folyamatos keverés mellett a csoki szépen felolvad és ha már egynemű a masszánk akkor a kifagyott mogyoróvajas réteg tetejére öntjük és eloszlatjuk a felületén. Újra a hűtőbe tesszük addig amíg megdermed az étcsokoládés réteg a tetején.

Szeletelés előtt fél órával vegyük ki a hűtőből, úgy könnyebb lesz vágni. A ropogós alja így is morzsálódni fog egy kicsit, de lehet szeletelni!

Imádom, imádom és még egyszer imádom! Egy gond van vele, a blansírozott mogyoró horror áron van. De sajnos ez sem tud eltántorítani ettől a mennyei finomságtól. Talán sokan ismerik a "köszönöm franciául" vagy "ismert német autómárka rövid elnevezése" vagy "női név becézve" nevű édességcsalád hasonló termékét, csak azt crocant-nak írják. Na ez eléggé emlékeztet arra a bizonyos termékre, mellyel jó pár évvel ezelőtt kezdődött a "szerelmi" viszonyom. Nagyon gyorsan elkészül és ajándékba is lehet adni.

Hozzávalók:

• 15 dkg blansírozott mogyoró (török vagy mókus mogyi)
• 25 dkg kristálycukor
• 2 cs. vanillincukor vagy 1-2 tk. vanília kivonat
• 2-3 dkg vaj
• 15 dkg étcsokoládé

A mogyorót száraz serpenyőben egy kicsit megpirítjuk, hogy finom illata legyen, majd durvára aprítjuk vagy késsel (a türelmesebbek) vagy aprító gépben (a jól felszerelt konyhával rendelkezők). Az otthoni mogyoró blansírozást csak az erős idegzetűeknek ajánlom, de semmi jót nem ígérhetek a bátraknak, mert soha nem fog lejönni olyan szépen a vékony kis héj róla mintha megvennéd a drága blansírozott mogyit. Ha ez a folyamat meg van, akkor jön a következő lépés, a cukrot serpenyőben elkezdjük felolvasztani, hozzáadjuk a vanillincukrot és szép aranybarnára olvasztjuk. Vigyázzunk nehogy túl barna színe legyen mert akkor már megég a cukor és keserű lesz. Amikor gyönyörű aranyszínű a cukor ekkor hozzáadjuk a vajat és a vanillin kivonatot (ha azzal dolgozol). Mikor felolvadt a vaj is akkor hozzákeverjük az aprított mogyorót. Jól elkeverjük és kiöntjük egy szilikonlapra vagy egy tepsi hátuljára amit előtte lekentünk vajjal, majd egy spakli vagy kés segítségével jó vékonyan (kb. 0,5 cm, max. 1 cm) elterítjük. Pár perc várakozás után vajjal lekent késsel szép kis hasábokra vágjuk, vagy hagyjuk teljesen kihűlni és rusztikus darabokra tördeljük. Végül gőz fölött felolvasztjuk az étcsokit amibe egyenként belemártjuk a mogyorós croquant lapocskáinkat. Mártás után alaposan lerázzuk a felesleges csokit és  sütőpapírral leterített tálcára rakjuk őket, majd betesszük a hűtőbe, hogy a csokoládé megdermedjen.

Tadam, és kész!

Lelkiismeret furdalásom van! Igen, tényleg! Méghozzá azért mert február hónapban eddig csak 2 alkalommal voltam úszni. Jó oké, egy hét kiesett a síelés miatt, de a maradék kettőben többször kellett volna mennem.

Ki hitte volna ezt több mint egy hónappal ezelőtt, hogy én így fogok érezni. Hiszen én utálok úszni és nem is tudok! Ez egy nagyon fontos mondat, mivel nagyon sokszor kimondtam és jó párszor le is írtam ezt a kijelentésemet. Hogy honnan veszem azt, hogy nem tudok úszni? Jó nem kell teljesen szó szerint venni ezt a mondatot. Tudok úszni. Nem fulladok meg. Csak hát olyan mamásan, mellúszás, fej a víz felett. Engem 6-7 évesen a soproni strandon tanítottak a szüleim kb. 2 hétig a mellúszásra, meg dobáltak a kisvízbe, hogy "ússzál gyerek". Szóval az alapok viszonylag gyenge lábakon állnak.

Első alkalommal így úsztam végig. Fej kinn a vízből. Kicsit volt csak ciki, mert voltak más "mamák" is rajtam kívül az uszodában, így nem volt annyira feltűnő a profizmusom hiánya. De az első alkalom után annyira fájt a nyakam, hátam és a csuklyás izmom, hogy a sírás kerülgetett. Gyuró szerint ez nem normális, valamit biztos rosszul csinálok. Ezzel egyet is értettem vele. Tehát következő alkalommal kértem elméleti oktatás a gyerek oktatójától. Hogy is csináljam, hogy az jó és szabályos mellúszás legyen. Meg is próbáltam berakni a fejem a vízbe. Egy életem egy halálom csak nem fogok megfulladni. Ha mégis, akkor vannak körülöttem elegen, majd csak megment valaki. Párszor azért sikerült nyelnem egy kis klóros vizet, de nagyon jól tudtam álcázni eme kínos pillanatokat. Nagyon nehéz ez a "vízbe rakom a fejem" dolog, mert nekem mindig belemegy az orromba a víz. Tudjátok, én vagyok az a kategória aki befogja az orrát mikor vízbe ugrik. Iszonyatosan küzdöttem és fújtam ki a levegőt ahogy csak bírtam, de a ritmust nem sikerült mindig eltalálnom. Na ilyenkor a klóros nyálkahártya fertőtlenítés meg is volt.Végül állatira elfáradtam, hiszen az energiám nagy része arra ment el hogy a levegő beszívása és kifújása a megfelelő ütemben történjen. Ezután a következő 2 alkalommal mindig egy kicsit jobban ment a levegővétel és kifújás, de a hátam továbbra is nagyon fájt. Azt kellet hinnem, hogy valamit még mindig rosszul csinálok.

Ivett (a legjobb barátnő) teljesen fellelkesült, hogy majd a következő alkalommal eljön velem és jól megnézi mit csinálok úszás címén. És jött is! 16:30-kor berobogott és csatlakozott hozzánk az öltözőben. Először megnézte, hogyan próbálok vízbe mártott fejjel nem "mamásan" úszni. Biztatóan azt mondta, hogy nem is olyan rossz. Majd jött a felsorolás, hogy mit is kéne máshogy csinálni. Emlegette már korábban is, hogy ússzak deszkával, sőt majd vesz nekem egyet ajándékba. Én meg nem győztem tiltakozni, hogy na ne már, nem gondolja komolyan, hogy majd deszkával fogok úszni. Mint a gyerekek!?

Vettem egy nagy levegőt! Kértem az oktatóktól egy deszkát és kartempó nélkül csináltam a feladatot. Jé, így sokkal könnyebb volt összpontosítani a fejtartásomra, a levegő kifújására majd beszívására is. Tényleg hasznosnak bizonyult  ez a technika. Még élveztem is egy kicsit, mivel volt egy kis sikerélmény.

Ivett nagyon profin nyomja már. Csak hüledeztem és az állam is leesett, hogy milyen könnyedén halad, fordul és egyebek. Megint jött a szöveggel, hogy vegyek magam mellé egy oktatót és higgyem el, hogy élvezni fogom. Hát! Szerintem az én fejemben az agymanók az úszás gondolatánál rohannak a zöld undor gombhoz és vadul csapkodják azt.

A tanulság az egészből: Miért állítottam olyan határozottan, hogy nem tudok úszni? Mi értelme van előre negatívan hozzáállni valamihez?

Hál' istennek nem vagyok túl makacs ember (legalább is remélem), új szemlélet szerint élek (melynek alappillére Tilda) így Én akartam az úszást. Ha már csinálni kell akkor csináljuk rendesen. Ha meg sem próbálom akkor ugye nem is lépek előre. Ha előre elkönyvelek valamit azzal csak saját magamat hátráltatom. Nagy igazság, hogy minden csak akarás kérdése. Gyönyörű példa az úszás "pályafutásom" arra, hogy miként vagyok képes átlépni a saját árnyékomat. Az előítéleteimet levetkőztem, nyitott voltam új dolgokra, akartam és eredménye lett.

Úgy tűnik ez működik!

Tél van! Hideg, sötét és barátságtalan napok váltják egymást. A székelykáposzta az az étel ami képes egy kicsit jobb kedvre deríteni. Bár ez nem volt mindig így. Már bőven elmúltam 30 mikor először hajlandó voltam megenni. És akkor is csak azt amit én főztem. A mi családunkban a töltött káposzta volt a családi étlapon és az is csak karácsonykor (azért sem rajongtam). A székelykáposztával csak a menzán volt szerencsém találkozni. Ugyebár az nem az a "terep" ahol egy finnyás (de nagyon finnyás) kislány majd pont ezt az ételt fogja kipróbálni azzal a felkiáltással, hogy "Biztos finom mert jól néz ki, vagy jó az illata!". Hát, nem is nézett ki jól és az illata  sem volt kellemes. Tehát ez kimaradt. Az egész valahogy úgy történt, hogy egyik napról a másikra elkezdte piszkálni az agyamat, hogy ha én csinálom talán jó lehet. Motiváló volt, hogy a férjem nagyon szereti és ha kenyér nélkül esszük akkor nem is hizlal. Nem értek hozzá, de talán minimális C vitamin is maradhat a káposztában, de ha nem akkor is rostban mindenképpen gazdag ételről van szó. Füstölt hússal bolondítom meg és rántás helyett tejfölös habarással sűrítem.

Hozzávalók:

• 50 dkg sertéslapocka
• 25 dkg füstölt tarja
• 1 nagy fej vöröshagyma
• 2 tk. pirospaprika
• 1 kg savanyúkáposzta
• 2-3 babérlevél
• víz
• 3 ek. tejföl
• 1 ek. liszt
• olaj vagy zsír
• só

A lapockát és a füstölthúst felkockázzuk, én szeretem apróra kockázni nem bírom ha óriási darabokban van az ételben. Rá kell szánni az időt de szerintem így sokkal gusztább lesz a káposzta. A lapockát kb. 1,5 cm-es kockákra vágom a füstölt tarját pedig még kisebbekre. A vöröshagymát felaprítjuk és a zsíron (olajon) megdinszteljük majd jöhet hozzá a felaprított hús (mind a kétféle), fehéredésig pirítjuk, ekkor megszórjuk a pirospaprikával ( aki csípősen szeretné használjon azt és csemegével készítem) és felöntjük annyi vízzel ami pont ellepi a husikockákat. Miután felforrt kislángon főzzük. Tehát készítünk egy pörit füstölthússal. Kb 40-50 perc elteltével hozzáadjuk a savanyúkáposztát ( én nem szoktam kimosni a káposztát, de ha valaki nagyon savanyúnak találja az átmoshatja előtte, így kevésbé lesz savanykás az étel) amit előtte kicsit felaprítok, hogy ne legyenek benne spagetti hosszúságú szálak, mert az eléggé megnehezíti majd a kulturált fogyasztását. Az egészet felöntjük annyi vízzel épp ellepi és hozzáadjuk a babérleveleket, jól összeforgatjuk a húst és a káposztát, felforraljuk majd kislángon főzzük további 40 percig, vagy ameddig megpuhul a káposzta. Mikor puha a hús és a káposzta is akkor ízesítem sóval, de lehet, hogy egyáltalán nem kell hozzáadni egy grammot sem mert a káposzta és a füstölthús is sós. A tejfölt a liszttel és egy kis vízzel kikeverem majd a hozzáadom az ételhez, jól elkeverem és rottyantok  egyet rajt és kész is!

Ezt a mostani adagot a férjem 4 napig ette, én csak egyszer ettem belőle húsnapon!

A megírt, kiposztolt és sokaknak kiküldött blogbejegyzésem kapcsán rengeteg támogató üzenetet kaptam. Írtak barátok és ismerősök, volt aki fel is hívott. Csupa pozitív és biztató üzenetet kaptam. Nagyon jól esett mindenkitől! Igazán felvillanyozott. Sokan aggódtak, hogy vajon mekkora a baj. Sokan meg biztosítottak arról, hogy azért nincs tragédia.

Akkora baj nincs már, sőt alapvetően mi bajom is lehet nekem? Hiszen van egy szuper férjem akivel tényleg jó házasságban élünk (mondjuk van benne meló rendesen). Aztán van két egészséges és csodálatos gyerekem. Van fedél a fejem felett és ennivaló az asztalon. Tehát, mit is akarok ÉN!?

Hát ez az! MIT IS AKAROK ÉN!?

A CÉL, na az nincs meg. Sokan ezt is írták, hogy az új célok visznek majd előre, azokat kell megtalálni. Oké, ezt én is tudom. Hiszen az elmúlt két évben, ez így működött. Kitűztem célnak, hogy megtanulok „rendesen” angolul, ebből lett az, hogy akkor legyen tétje a tanulásnak! Nyelvvizsga! Cél teljesítve, pipa. Aztán mivel a diplomám kiváltásához ez nem volt elegendő, kellett egy szakmai nyelvvizsga. Hát akkor rajta, itt az új cél! Ezt is teljesítettem, pipa! Így lettem 2017-ben friss diplomás. Mindeközben rengeteget dolgoztam, tereltem a gyerekeket, intéztem a háztartást és élveztem minden egyes percét. Kerek volt minden, azaz majdnem minden. Mert persze már akkor is motoszkált bennem, hogy valami mást kéne csinálni, hogy ez nem teljesen az az irány amit valamikor még kis Krisztiként elképzeltem. Szóval az ilyen irányú gondolataimnak is köszönhető az, hogy a 40. születésnapom odabüntizett, de rendesen.

Most az a fő probléma, hogy nincs meg a cél. Nem tudok menetelni előre, mert nincs mi felé. Hogy a fenében van az, hogy az ember egyik pillanatról a másikra töketlen, határozatlan, parázó balfék lesz!? ÉN aki mindig határozott, összeszedett és céltudatos voltam. Hányszor hallottam az elmúlt időszakban, hogy „Á, nem féltelek én téged.”. De igen, valaki féltsen egy kicsit. Lehet, hogy most szükségem van rá.

Oké, persze azzal is teljesen tisztában vagyok, hogy ez az ÉN utam, az ÉN harcom, az ÉN vergődésem és remélhetőleg az ÉN „felemelkedésem” lesz.

Ugyanakkor, megnyugtatok mindenkit, hogy tényleg nincs tragédia. De a strucc politika az nekem soha sem ment. Merthogy sokaktól hallottam azt is, hogy „Üdv a klubban” és mikor kérdeztem, hogy ez meddig fog tartani akkor ezt a választ kaptam „ Egyszer csak elmúlik”. MI???

Na nem, én nem vagyok hajlandó homokba dugni a fejem és várni azt, hogy majd egyszer csak jobb lesz! Mikor? Egy-két hónap vagy év?

Pörget nagyon a sok kedves szó. Köszönöm mindenkinek! Önbizalommal tölt fel és nem enged leereszteni. Sokan jelezték, hogy ők is hasonló gondolatokkal vannak elfoglalva. Ez engem ugyan nem vigasztal, mert azt azért eddig is sejtettem, hogy nem vagyok egyedül a városban. De az viszont vitathatatlanul motivál, hogy esetleg másoknak az én gondolataim támaszt nyújthatnak vagy esetleg tükröt mutatnak. Gondolataim folyamatosan azon kattognak, hogy mit is kell még letisztáznom magamban és felszínre hozni ahhoz, hogy végre tisztán lássam önmagamat, a helyzetemet és az utamat.

Elkapott a sütési "láz"! Olyan régen akartam már megcsinálni ezt a kekszet is, de valahogy mindig tologattam, halogattam. Fogalmam sincs hogy vajon miért. Tilda (a coach) szerint ezt fejtsem meg! Miért nem csináltam meg eddig és most hirtelen meg miért? Mindig ilyen "könnyű" feladatokat szokott ám adni. Aztán most egyszer csak dobbantottam egyet, hogy zöldségnap ide vagy oda én márpedig kekszet sütök. Szerencsére volt itthon minden! A csajokat (a lányaim) is bevontam a melóba, a kicsi kifejezetten várja, hogy feladatokkal lássam el és segíthessen nekem. Nagyon cuki ahogy sürög-forog körülöttem, hasonlít valakire! Na vajon kire?:D Az eredmény valami isteni lett. Tényleg nutella illata van!!! Valami káprázatos. Egy gramm nutella sincs benne. Na jó fincsi mogyoró és csokoládé az van benne, ami ugye a nutella alapja, de hát akkor is. A kekszes dobozt nyitogatom sutyiban és illatmintát veszek belőle mikor sóvárgok egy kis édesség után. Valószínűleg a mogyoró a titka, nagyon jó minőségű mogyorót vettem a piacon (nem bolti zacskósat használtam), ami már csak úgy nyersen ropogtatva is nagyon finom volt. Az a kis pirítás pedig kihozta belőle a maximumot.

Hozzávalók 40-50 db-hoz:

• 17,5 dkg puha vaj
• 25 dkg barnacukor
• 1/4 tk só
• 1 cs. vaníliás cukor
• 2 tojás
• 30 dkg liszt
• 1/2 tk sütőpor
• 15 dkg pirított darált mogyoró
• 17,5 dkg finomra vágott étcsokoládé

A vajat habosra keverjük a cukorral, sóval és a vaníliás cukorral, majd egymás után hozzákeverjük a szoba-hőmérsékletű tojásokat. A lisztet a sütőporral és a pirított darált mogyoróval (már ekkor gyanús volt az illata, hogy ebből valami jó lesz, de ekkor még nem tudtam, hogy ennyire szuper lesz a végeredmény) és a felaprított csokoládét elkeverjük, majd a vajas masszához adjuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tepsiket kibéleljük sütőpapírral, majd diónyi golyókat formázunk a tésztából. A golyókat 3-4 cm távolságra helyezzük egymástól és kilapítjuk a kezünkkel úgy, hogy kb. 1 cm vastag korongokat kapjunk. Az előmelegített sütőbe kb.10 perc alatt világosbarnára sütjük.

Dupla szülinapozás volt nálunk a hétvégén! Sokat nem kell ilyenkor gondolkoznom azon, hogy milyen tortát süssek! Hiszen csinálhatok csokoládétortát, meg Csokoládétortát ja és persze esetleg egy jó csokitortát! (ez az amit mindenki szeret) De azért a változatosság ugye gyönyörködtet és hál' istennek azért van rá mód , hogy ne mindig ugyan azt az egy jól bevált receptet vegyem elő, hiszen zongorázni lehet csokitorta és csokitorta között is a különbséget. Ezeknek a körülményeknek köszönhetően elővettem egy nagyon régi Csokoládé könyvemet és félredobtam minden félelmemet, ami eddig távol tartott ettől a recepttől. Ez ugye kapcsolatban van az új élet szemléletemmel, tehát feszegessük a határokat gátlások nélkül. Meg is lett az eredménye! Imádta mindenki! Lenyűgözően könnyű, krémes és egyszerre tömény ez a torta. Gasztronómiai orgazmus.

A csokoládétésztához:

• 4 tojásfehérjéje
• 5 dkg cukor
• 3 tojássárgája
• 13 dkg étcsokoládé
• 11 dkg vaj

A tésztához a tojásfehérjéket a cukorral habbá verjük, majd hozzáadjuk a habosra (fehéredésig) kevert tojássárgákat. Külön-külön megolvasztjuk a vajat (mikróban) és a csokoládét (vízgőz felett), összekeverjük őket, majd hagyjuk hűlni (legalább 35 fokosra hűljön), majd a habhoz adjuk. A tortaformánkat (24 cm átmérőjű) kibéleljük sütőpapírral és a tésztát belesimítjuk. 180-fokra előmelegített sütőben kb.12-15 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk kihűlni és közben elkészítjük a mousse-t.

A mousse-hoz:

• 30 dk étcsokoládé
• 6 dl tejszín
• 4 tojássárgája

A mousse-hoz apróra tördeljük a csokoládét (a kakaó tartalommal vigyázzunk, minél magasabb a szárazanyag tartalom annál keserűbb lesz a tortánk, ez ízlés kérdése, az én véleményem, hogy az 50-60% közötti még mindenki által kellemesnek mondható). A tejszínből 1,5 dl-t felforralunk és a csokoládéra öntjük, majd folyamatos keverés mellet szépen megolvasztjuk benne a csokoládét. A masszát 35 fokosra lehűtjük. A maradék tejszínt habbá verjük és a tojások sárgáját is habosra keverjük (fehéredésig). A tojássárgákat könnyedén a csokoládéhoz keverjük, majd ezt a masszát a tejszínhabba melírozzuk. A tésztalapunk köré rakunk egy tortagyűrűt és ráöntjük a mousse-t. Szépen elsimítjuk a tetejét és berakjuk a hűtőbe, hogy jól kifagyjon, legalább 3-4 óra kell neke, vagy egy éjszaka.

A máz: Canache-mázhoz:

• 0,8 dl tej
• 0,6 dl tejszín
• 0.4 dl víz
• 5 dk cukor
• 25 dkg étcsokoládé

A csokoládé kivételével minden hozzávalót egy lábasban összekeverünk és felfőzünk. Majd levesszük a tűzről és hozzáadjuk a felaprított csokoládét. Addig keverjük amíg teljesen felolvad a csoki, végül botmixerrel homogenizáljuk. A szépen kifagyott tortánkat ezzel a canache-mázzal vonjuk be, miután lehűtöttük 30 fok környékére, nehogy felolvassza a mousse-t.