Mindenki ismeri a mondást: Félig üres, vagy félig teli van a pohár?!

Szerintem félig üres! A véleményem határozottan mindig ez volt.

Azt, hogy a pohár lehet félig teli is azt a férjem hozta el az életembe. Nála mindig félig teli van a pohár! Eddig fogalmam sem volt róla, hogy mennyire fontos melyik szemlélet szerint éled az életed. Mi már 22 éve "gyűrjük" egymást és persze ennyi év alatt, rengetegszer ütközött a véleményünk. Ilyenkor sokszor elő is került ez a pohár hasonlat. De én szinte soha sem tulajdonítottam ennek a mondásnak túl nagy jelentőséget. Ugyan már, ez nem így van! A lényeg, hogy nincs tele az a pohár.

Én ennyit láttam az egészből.

Most, hogy elemezgetem magam és próbálok "megváltozni", azt vettem észre, hogy tényleg nem mindegy milyen a hozzáállásunk az adott körülményekhez. Minden csak a hozzáállásunktól függ! Ha én pesszimistán nézem az adott helyzetet akkor inkább hagyjam az egészet a fenébe, hiszen csak negatív érzéseket vagyok képes közvetíteni. De ha pozitívan állok hozzá a dolgaimhoz, akkor a pozitivitásommal bármire képes képes lehetek. ( ezt már lassan el is hiszem, de tényleg) Itt van ugye az úszás story a kis életemből. Pozitívan álltam az úszáshoz (már amennyire tőlem tellett, mert ugye nem a kedvenc sportom), ledobtam az előítéleteimet és meg akartam csinálni.

Azért is vagyok most ilyen okos, mert kb. 1 hónappal ezelőtt megvettem életem első olyan pszichológiai könyvét amely nem gyerekpszichológiával vagy gyerekneveléssel foglalkozik. Ez nagyon nagy dolog, mert most tudatosult bennem, hogy az elmúlt években teljesen körbebástyáztam az ágyamat és éjjeliszekrényemet gyerekneveléssel foglalkozó könyvekkel. Hirtelen kívülállóként láttam ezt a helyzetet és ha ezt másnál látnám biztos ezt gondolnám: jaj szegény pára, nagy lehet belül a bizonytalanság. És igen, valószínű így is van. Szeretném jól csinálni! Szeretnék BOLDOG felnőtteket nevelni a gyerekeimből. Szeretném, hogy megfelelően fel legyenek vértezve a mindennapok akadályaival szemben és legyen kellő önbizalmuk.

Na és akkor meg is érkeztünk újra hozzám: ÖNBIZALOM! A környezetemből sokan azt jelezték felém, hogy nincs önbizalmam, túl kishitű vagyok. Érdekes volt ezt hallani, mert aki ismer az tudja, hogy a személyiségem egyáltalán nem ezt sugározza. Végül elfogadtam, hogy lehet benne valami, ha már többen is mondták.

Így esett a választásom a Rendíthetetlen önbizalom c. könyvre. Most ezt olvasom és tudom, hogy fontos szerepe lesz az agyam "átprogramozásában".

Elég nehéz dolgom lesz önmagammal, de nagyon rajta vagyok az ügyön. Drukkoljatok!